Bejegyzések a(z) Fogalmak kategóriában

Miért szenvednek a fiatal nők testkép zavarban?

Leleplezték a hazug reklámokat Azt eddig is sejtettük, hogy a fényképeken túl szépek a sztárok ahhoz, hogy igaziak lehessenek.

A kutatók most olyan rendszert fejlesztettek ki, amely megmutatja, hogyan néznének ki ezek a „szuperemberek” photoshop nélkül. „A reklámokban és a magazinok címlapján szereplő modellek valahogy mind valószínűtlenül magasak, vékonyak és izmosak. Ezek a mindenhol jelen lévő képek is okolhatóak a férfiak, nők és gyerekek körében is egyre gyakoribb táplálkozási- és testképzavarokért” – fogalmazott Hany Farid, a Darthmouthi Főiskola informatikus professzora és Eric Knee doktori hallgató a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent cikkükben. Nem ők az egyetlenek ezzel az aggodalommal.

Az Amerikai Orvosszövetség idén már megjelentetett egy felhívást, amelyben arra kérték az érintetteket, hogy tartózkodjanak az olyan képek megjelentetésétől, „amelyek irreális testképet mutatnak be, ezáltal túl magas elvárásokat támasztanak.” Farid és Knee úgy gondolják, a közönségnek tudnia kell, milyen is a kép szereplője valójában. Ennek kiderítésére egy olyan rendszert fejlesztettek ki, amely a képek manipulálásának kétféle módját ismeri fel: a geometriai változtatások során rendszerint vékonyabb lábat, csípőt és kart, szimmetrikusabb arcot és nagyobb szemet kapnak a szereplők. A fotometrikus manipulálás következtében eltűnnek a ráncok, a karikák, a narancsbőr és az egyéb szépséghibák. Ezen technikák alkalmazásával drámaian megváltozik a modell kinézete – árulta el a MediPress.

„Az előtte-utána képekkel kezdjük, amely automatikusan becsüli meg a képen történt változtatásokat, hatásosan jelenítve meg a manipulációt” – mondta el Farid. A kutatók fejlesztésüket 390 ember bevonásával tesztelték, akiknek összesen 468 pár, internetről letöltött előtte-utána képet mutattak. A legtöbb résztvevő nagyjából meg tudta mondani, hol javították fel a képeket. A kutatók remélik, hogy egy ilyen felmérés talán ösztönözheti a kiadókat és a modelleket, hogy elálljanak a képmanipulálás szélsőséges formáitól.

 

A cikk eredetije az Ötvenentúl című internetes magazinban jelent meg.


Változó kor

 

A változó kor (klimax, menopauza) a menstruáció elmúlását, a termékenység megszűnését jelenti a hölgyeknél, hormonális változások kíséretében. De egy sor kiegészítő testi és lelki tünet is társul hozzá. Olvasd tovább »


Milyen ételektől kell gyakran pisilni?

Ötven felé, vagy, azon túl az inkontinencia szóval és hatásaival is meg kell ismerkednünk. Néhány felesleges kilótól való megszabadulás jelentősen segít az inkontinencia tünetek csökkenésében. Nincs is annál kellemetlenebb, mint, amikor valahová megérkezve, első utunk a mellékhelyiségbe vezet. Sokan azt is kellemetlennek tartják, hogy a viszonylag vastag inkontinencia betéteket a vékony, nyári nadrágokban hogyan viseljék, ilyenkor marad a szoknya, és a nyári ruha, ami nem feszül rá a testre.

Olvasd tovább »


Káros és hasznos zsírszövetek a testünkben

Orvosi szempontból kétféle elhízás típus van, az alma típus, és a körte típus. Az alma típusnál a zsír jelentős része a hason belül a zsigerek, belek között helyezkedik el. Ezek a hasi zsírsejtek kedvezőtlen anyagcsere hatású anyagokat termelnek. Olvasd tovább »


Milyen vizet igyunk

A forró nyári napokban fokozottan, de máskor is oda kell figyelni a napi folyadék fogyasztás mennyiségére. Ihatunk ásványvizet, gyümölcsteát, hígított gyümölcslét. A napokban olvastam egy érdekes cikket az ásványvizek összetételéről, arról, hogy a beteg embereknek mire kell figyelni az ásványi anyag tartalomnál. Olvasd tovább »


Hány kalória volt igazából?

Egy jó, magyaros étel igazi kalóriabomba,pláne, ha valami szintén magyaros, tejszínes, vagy vastag vajkrémes süti követi. Van olyan ismerősöm, aki a sütemény tésztáját lepiszkálja, és csak a tölteléket eszi meg magában, bőven lefújva tejszínhabbal.Sokszor alábecsüljük, sokszor pedig túlbecsüljük az elfogyasztott ételek kalóriatartalmát. Egy kiadós ünnepi ebédre könnyen rávágjuk, hogy ezt megérdemeltem. A bűntudatos pedig azonnal meghánytatja magát.Egyik véglet a túlsúlyos személy, a másik  az anorexiás. Ismerek olyan családot, ahol a kövér, túlsúlyos anya mindent felfal, így lányának Ő az elrettentő példa, ami miatt a lány időnként hánytatja magát.A következő linken tudjuk ellenőrizni az elfogyasztott étel kalóriatartalmát: (Ne csalj!)

http://www.nana.hu/kalkulator/kaloriaszamlalo/

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján  abban
az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet! Kajárikné Kovács Katalin


FOGALMAK

Fogyókúrázás során használatos fogalmak

Ebbe a cikkbe fognak kerülni